Kedvezményezett: Nagycsécs Község Önkormányzata PROJEKT BEMUTATÁSA Magyarország Kormánya a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a gyermekszegénység visszaszorítását, megelőzését és a szegény családban élő gyermekek, továbbá a tartós rászorultságban élők számának csökkentését. Ehhez a leszakadó területeken a helyi igények figyelembe vételével kidolgozott, a legkorábbi életkortól induló, a szülők bevonásával történő beavatkozásokra, valamint a szakemberek hosszú távú jelenlétére. A 3 év feletti gyermekek napközbeni ellátása óvodában és az általános iskolában biztosított. Oktatáshoz kapcsolódó közszolgáltatások elérhetősége korlátozott, hiányoznak a helyi szükségletekhez alkalmazkodó innovatív és az alternatív elemek. Kevés a tanórán kívüli támogató program, a részvételi arányok nagyon alacsonyak. Községünkben kedvezőtlen társadalmi hatásként jelentkezik a magas munkanélküliség, magas a hátrányos helyzetű gyermekek száma, a településen élő roma lakosság alacsony iskolázottsága, hiányoznak a gyerekek számára a követendő minták és egyre távolabb kerülnek egymástól az itt lakó hátrányos helyzetű családok más társadalmi csoportoktól. Jelen pályázat célja a „Jó kis hely” közösségi tér infrastrukturális fejlesztése. Az átépíteni kívánt ingatlan Nagycsécsen a Vasút úton helyezkedik el. Az átépítés során az épület a jelenlegivel megegyező, de szerkezetében, fedésében és kialakításában is új tetőszerkezetet kap. A homlokzat új – a mai kor elvárásának megfelelő – modern hőszigetelt üvegezésű műanyag nyílászáró szerkezetek elhelyezésével, valamint homlokzat és lábazatszigetelés kialakításával korszerűsítésre kerül. Az épület jelenlegi első bejárata megszüntetésre kerül és a nyugati homlokzaton egy ablak helyén kerül az új bejárat kialakításra. Az épületen belül két válaszfal elbontásra kerül és két új válaszfal gipszkarton szerkezet alkalmazásával építve hivatott lesz a külön álló wc helyiséget és a teakonyhát leválasztani az előtértől. A teljes belső térben a villamos és a vízhálózat teljes felújításra kerül. A fűtési rendszert – melegvizes, radiátoros hőleadókon keresztül – egy új gázkazán látja majd el. A helyiségek padlója teljes egészében új burkolatot kap, valamint a befejező munkálatok során a belső falak három rétegű festéssel lesznek ellátva. Nagycsécs Község Önkormányzatának a hamarosan induló pályázattal célja egy olyan közösségi tér kialakítása, amely elősegíti a közösség megújulását, fejlesztését, a gyerekes családok ismétlődő körének megtörését, esélyeik tartós és hosszú távú növelését. Az így kialakított közösségi tér vonatkozásában a nyújtott szolgáltatás részét képezné a szakmai segítésen felül, hogy az ingatlanban a lakhatási körülményekből és az anyagi helyzetből fakadó hiányokat, problémákat is enyhítsük, biztosítani kívánjuk pl. mosási, tisztálkodási, vasalási és varrási lehetőségeket is. A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap Társfinanszírozásával, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül valósul meg.
|